Kutatások a “jó szexről”: mi segíti leginkább a teherbeesést?

Szükséges-e az előjáték, fontos-e, hogy a nőnek is legyen orgazmusa, és számít-e, hogy mi történik a szex után? Kérdések, amelyek néhány babára vágyó pár fejében talán megfordulnak, de a legtöbb párnak egyáltalán eszébe se jutnak. Pedig ma már tudományos kutatások is foglalkoznak ezekkel, illetve a szexuális együttlét és sikeres teherbeesés egyéb összefüggéseivel is. A következőkben összefoglaltuk azokat a szex-tippeket, amelyek bizonyítottan javíthatják a fogantatás esélyét!

Szexeljetek gyakran, ne csak ovuláció idején!

Az egyik leggyakoribb hiba, amit a babára vágyó párok elkövetnek, hogy kizárólag az ovuláció idejére fókuszálnak – sok esetben görcsösen, stresszelve, kiölve minden spontaneitást és örömöt az együttlétekből. Persze, az ovuláció rendkívül fontos, sőt elengedhetetlen a teherbeeséshez, mégis, a hónap többi napjáról sem szabad megfeledkezni.

Vizsgálatok kimutatták, hogy a hetente egyszer szexelő pároknál ciklusonként 15 százalék a fogantatás esélye, míg a naponta szexelő pároknál ez felugrik 50 százalékra! Nyugodtan szexeljetek hát olyan gyakran, ahogyan jólesik, akár a hónap minden egyes napján (ovuláció környékén legalább minden második nap).

Kutatások igazolták, hogy nem szükséges a férfiaknak „gyűjtögetni” a spermát a nagy napra, sőt, épp ellenkezőleg: a gyakori együttlétek javíthatják a spermiumok egészségét.

Nők esetében kutatások megfigyelték, hogy a termékeny időszakon kívüli szex is hozzájárul a sikeres teherbeeséshez, ugyanis olyan változásokat idézhet elő a női immunrendszerben, amelyek felkészítik a szervezetet a megtermékenyülésre.

Mindemellett olyan egyszerű okokból is érdemes gyakrabban összebújni, mint a stressz enyhítése és az egészséges szexuális vágy fenntartása.

Legyen orgazmusa mindkettőtöknek!

A férfi orgazmus, illetve az azzal járó ejakuláció, egyértelműen nélkülözhetetlen a teherbeeséshez (bár ritkább esetekben létezik magömlés nélküli orgazmus is), de mit szólnál, ha azt mondanánk, a női orgazmus is fontos lehet a sikeres fogantatás szempontjából?

A teherbeeséshez alapvetően nem szükséges a női orgazmus, ugyanakkor az utóbbi évek kutatásai és elméletei arra utalnak, hogy a kettő között mégis lehet összefüggés.

Egyik elmélet szerint orgazmus hatására a méhnyak lejjebb ereszkedik, illetve az oxitocin nevű „szerelemhormon” felszabadulása miatt a méh izmai összehúzódnak, és mindezektől a spermiumok szinte beszívódnak a méhüregbe.

A másik elmélet azt állítja, hogy az orgazmus hatására felszabaduló boldogsághormonok (pl. oxitocin, dopamin) segítenek elűzni a termékenységre negatívan ható stresszt.

Ne hagyjátok ki az elő- ÉS utójátékot sem!

A „durr bele” gyors szexnek is megvannak a maga örömei, de a tudomány szerint a sikeres fogantatás érdekében jobb a dolgokat inkább elnyújtani.

Kutatások kimutatták, hogy a hosszabb előjáték és nagyobb szexuális izgalom férfiaknál akár 50 százalékkal növeli a spermiumszámot, nőknél pedig több méhnyaknyák termelődésével jár. A méhnyaknyák kritikus szerepet játszik a fogantatásban, elősegíti, hogy a spermiumok könnyedén el tudjanak úszni a méhig, illetve túléljék a hüvely savas környezetét.

A közösülést megelőző szexuális játékok – pl. simogatás, csókolózás, erogén zónák ingerlése, orális szex – olyan pozitív hormonális változásokat is előidéznek, amelyek hozzájárulnak a petesejt megtermékenyüléséhez és beágyazódásához.

Az alapos előjáték mellett azonban az utójátékra is érdemes időt és figyelmet szánni! Összebújás, cirógatás, becéző szavak, kedvesség, vagy akár egy-egy szerelmes tekintet: ezek segítenek az aktus után is fenntartani az egymás iránt érzett vágyat és a mély testi-lelki kötődést.

Férfiak számára itt egy tipp: közösülés után helyezz néhány párnát a párod csípője alá, hogy 35-40 fokos szögben meg legyen emelve, és így kezdj neki az utójátéknak! A csókolózás, ölelkezés és simogatás ebben a helyzetben segíti a spermiumok méhnyakon keresztül történő áramlását. Sőt, ha újabb orgazmust is el tudsz érni nála, az mindennél jobban segít!

Ha lehet, ne használjatok síkosítót!

A síkosító anyagok nagyon hasznosak tudnak lenni, kényelmesebbé és élvezetesebbé teszik a szexuális együttléteket. Egyes termékek azonban károsíthatják a spermiumokat, ezzel jelentősen csökkentve a teherbeesés esélyét.

Ovuláció idején a női szervezet általában biztosítja a hüvely megfelelő síkosságát, teljesen természetes úton. Kapkodás és görcsölés helyett szánjatok időt az előjátékra, mert ezzel hozzájárultok a megfelelő hüvelyi síkossághoz.

Ha mégis kell egy kis extra segítség, akkor mindenképp sperma- vagy termékenységbarát síkosítót válasszatok, ami 100%-ban természetes összetevőkből áll, és mentes spermagyilkos vegyületektől (pl. petróleum, glicerin, propilén glikol, parabének, szilikon, nonoxinol-9).

Ölelkezés, simogatás, egymás kezének fogása…

Az utójáték tulajdonképpen nem csak a közösülés utáni percekről, órákról szól. A szexuális együttlét utáni napok, sőt, hetek is döntőek lehetnek, ha teherbeesés a célotok!

Az ovulációt követő két hét a luteális fázis, a petesejt beágyazódásának az időszaka – ilyenkor is fontos fenntartani a szerelem tüzét, az érzelmi és fizikai kötődés érzését, hiszen ezzel is befogadóbbá válik a női szervezet a terhességre.

Ölelés, összebújás, kézfogás, cirógatás és még rengeteg egyéb módja van annak, hogy kifejezzétek az egymás iránti érzéseiteket. Legyetek kreatívak, őszinték és spontának, ne hagyjátok kialudni a tüzet!

Minél boldogabb és stresszmentesebb egy nő élete, annál nagyobb az esélye, hogy immunrendszere, hormonháztartása, illetve általában véve egész szervezete készen áll egy új élet kihordására.

Ez a cikk az “Augusztus, a romantika hónapja” felhívás jegyében született. Eileen Buchheim alkotta meg a romantika hónapját, azzal a céllal, hogy a párok egész évben figyeljenek a kapcsolatukra és egymásra, ne csak a nevezetesebb napokon. Ez egy remek lehetőség a kapcsolatok tudatos fejlesztésére, a szenvedély fenntartására! Ebben a hónapban légy még figyelmesebb a pároddal, már az apró dolgok is nagy hatással lehetnek a kapcsolatotokra! További cikkeket a témában >ide kattintva< találsz!


Forrás:
healthista.com/7-sex-tips-to-get-pregnant/
time.com/4065418/sex-fertility-conception/
theguardian.com/lifeandstyle/2009/mar/22/fertility-problems-relationships
verywellfamily.com/what-not-to-do-if-you-want-to-get-pregnant-1960278
yinovacenter.com/blog/how-to-have-sex-if-youre-trying-to-conceive/
romper.com/p/are-you-more-likely-to-get-pregnant-if-you-orgasm-trying-to-conceive-has-some-perks-74671
ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5087695/
pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/17089583/
cnyfertility.com/getting-pregnant/
balance.media/how-to-get-pregnant/

Tetszett a cikk? Tudd meg elsőként, ha új bejegyzés kerül fel az oldalra!
Állítsd be cikk-értesítőt magadnak itt.

Hozzászólások

Kérjük, még VÁRJ, amíg ezt a zöld ikont látod! Ha most bezárod az oldalt, rendelésed sajnos nem kapjuk meg.