Romantika ovuláció idején: így lehet szenvedélyes a programozott együttlét

Ha már egy ideje próbálkoztok a családbővítéssel és tudatosabban tervezitek az együttléteket, vagy már az orvosod utasítására az ovulációd idejére kell időzíteni az intim pillanatokat, könnyen kihunyhat a szenvedély az alkalmakból. Sajnos sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás körüli problémák elveszik az élvezeti értéket az együttlétekből és szerelmeskedés helyett kellemetlen kötelezettségként, “megtermékenyítési kísérletként” élik meg az aktust.

Ez nagyon frusztráló mindkét félre nézve, hosszú távon a kapcsolat rovására is mehet. Nehéz parancsszóra megkívánni valakit még akkor is, ha egyébként nagyon is kívánatosnak találod a másikat. Pedig akkor lesz a legkevesebb esélye a sikeres teherbeesésnek, ha elmegy a kedvetek a szextől úgy ahogy van és nem bújtok többet ágyba. Ráadásul bizonyított tény az is, hogy a mindkét fél számára önfeledt szerelmeskedés még a fogantatás esélyét is növeli annak a számos biokémiai reakciónak köszönhetően, amelyek végbemennek testünkben a kölcsönös öröm hatására. Nem beszélve arról, hogy ha stresszként, nyomásként éljük meg a dolgot, az pedig éppen hogy csökkent a gyermekvállalási esélyeken.

Egy szó mint száz: ha úgy érzed, szürkévé váltak együttléteitek és már túlságosan csak a terhesség, mint cél körül forognak, akkor érdemes lehet elolvasnotok, kipróbálnotok az alábbiakat:

1. Erősítsétek a lelki kötődést!

A szex és a szexualitás fontos alappillére egy párkapcsolatnak, de a kötődés, felszabadult, bizalmi légkör is legalább ilyen fontos – sőt, ezek feltételei egymásnak. Nagyon könnyű beledarálódni a hétköznapok malmába és csak arról beszélni, mi volt a munkahelyen, mi legyen a vacsora – pedig a kapcsolat kezdetén még bizonyára nem így volt! Hangolódjatok újra egymásra, beszélgessetek többet, sétáljatok nagyokat kézen fogva, nevessetek együtt. Kereshettek (új) közös hobbit is, ami ezeket támogatja – kiváló beszélgetési alap lehet egy közösen elolvasott könyv, vagy együtt végzett sporttevékenység is akár. Lényeg, hogy érezzétek mindketten, hogy a másik fontos, pótolhatatlan része az életeteknek. Ilyen bizalmi burokban nem kell teljesíteni az elfogadásért – egy stresszfaktorral kevesebb!

2. Szexeljetek gyakrabban!

Ne szorítkozzatok a babagyártásra, akkor is szexeljetek, mikor épp nem ovulálsz. Nyugodtan essetek egymásnak akkor is, amikor abból biztosan nem lesz gyermekáldás. Ha nem azon görcsölsz, hogy most összejön-e, élvezni is tudod, ha pedig élvezed, máskor is kedved lesz hozzá!

3. Beszélgessetek a szexről is!

Ha már egy ideje együtt vagytok, akkor szinte ösztönösek a mozdulatok, tudjátok, mi a jó másiknak, összeszoktatok. Ennek is megvan a maga varázsa és előnye, kétségtelenül – de egész biztos, hogy tudnátok még újszerű élményeket adni egymásnak a hálószobában is. Beszélgessetek róla, melyikőtöknek mi esik jól, miből lehetne esetleg még több az együttlétek alatt, keressetek együtt akár új, még kipróbálásra váró pozíciókat is (csakis a realitás talaján maradva, extra akrobatikus képességek nélkül ;)).

4. Tervezés helyett inkább hangolódjatok!

Attól még, hogy az ovulációhoz is igazítjátok az együttlétet, nem kell, hogy feszültséggel teli legyen. Van egy csomó dolog, amit előre megtervezel, mégis szuper. Sőt, maga a várakozás is lehet izgalmas – legyen ez egy nyaralás, a karácsony vagy egy kellemes, együtt töltött este. Fantáziálj napközben, tervezgess, hogy hangulatba kerülj, mire hazaérsz – ezeket a fantáziákat akár meg is oszthatjátok egymással a nap folyamán, izgalmas üzenetekben…

5. Változtassatok helyszínt!

Néha már attól jobban felpezsdülhet a vér, ha nem a szokott helyen gabalyodtok egymásba. Nem kell feltétlenül elhagyni a lakást – elég lehet egy szobával arrébb menni, hogy máris spontánabb legyen az élmény. Persze az még jobb, ha időnként megengedhettek  magatoknak egy teljesen új helyszínt, annak minden izgalmával együtt.

6. Legyen hosszabb az előjáték, fedezzétek fel újra egymást!

A rutinos együttlét során hamarabb a lényegre térünk, pedig az előjátéknak még bizonyított termékenység-fokozó szerepe is lehet, mindkettőtök esetében. Minél jobban rá tudtok hangolódni egymásra, a testetek is annál inkább felkészül a “feladatra”. Indulhat az egész egy közös zuhanyzással és egymás testének alapos újrafelfedezésével, hosszas csókolózással és finom simogatásokkal, de bevethettek szexi kiegészítőket is, kinek mi esik jól.

 

+ 1 Kapcsolj ki, hogy el tudj lazulni!

Kapcsolódjatok ki külön-külön is, hogy a felszín alatti folytonos görcs is enyhüljön. Fizess be egy masszázsra, menj el táncolni vagy jógázz, ha az áll közelebb hozzád. Találkozz a barátaiddal vagy tanulj valami olyan új dolgot, amire vágytál! Töltődj fel, legyen olyan programod, amikor egyáltalán nem kell a családalapításra gondolnod. Legyen valami olyan, amiről úgy tudtok beszélgetni, úgy tudsz mesélni, hogy közben szóba sem kerülnek a babák. Ha ilyen élmények után szeretkeztek, akkor olyan lesz, mint a “nyomás” előtti időkben.

 

Csodálatos dolog a családalapítás és az már a kapcsolatotok erősségét jelzi, ha eljutottatok erre a döntésre – de ne feledjétek, hogy minden kettőtök érzéseivel indult, az egymás iránt táplált szerelemmel, szeretettel, szenvedéllyel. Ennek megőrzésére törekedjetek, hisz ez már önmagában nagy kincs.

 

Ez a cikk az “Augusztus, a romantika hónapja” felhívás jegyében született. Eileen Buchheim alkotta meg a romantika hónapját, azzal a céllal, hogy a párok egész évben figyeljenek a kapcsolatukra és egymásra, ne csak a nevezetesebb napokon. Ez egy remek lehetőség a kapcsolatok tudatos fejlesztésére, a szenvedély fenntartására! Ebben a hónapban légy még figyelmesebb a pároddal, már az apró dolgok is nagy hatással lehetnek a kapcsolatotokra!

Tetszett a cikk? Tudd meg elsőként, ha új bejegyzés kerül fel az oldalra!
Állítsd be cikk-értesítőt magadnak itt.

Hozzászólások