Megfelelő étrenddel az endometriózis ellen

Az endometriózis egy kizárólag nőket érintő betegség, melyben a normálisan csak a méh belső felszínén jelen lévő nyálkahártya a méh üregén kívül is megtalálható, ez pedig nagyon komoly menstruációs fájdalmakhoz, vagy akár meddőséghez is vezethet. De tudunk-e ez ellen tenni valamit akár az étrendünkkel? Vagy lehet, hogy pont az okozza ezt a betegséget?
Bár az endometriózis sajnos egyáltalán nem számít ritka betegségnek – a termékeny nők 5-10 százalékát érinti –, a szakemberek a mai napig nem tudták pontosan megállapítani, mi lehet a pontos kiváltó oka. A stressztől elkezdve, a sok fájdalomcsillapító használatán át egészen a helytelen táplálkozásig szinte bármi okozhatja, a kérdés tehát csak az, tudunk-e valamit tenni, hogy megelőzzük?

Bár, mint írtuk, a betegség kialakulásának okai szerteágazók lehetnek, abban egyetértenek a kutatók, hogy a helytelen étrend egyértelműen okozója lehet az endometriózisnak.

A Harvard Egyetemen végzett kutatások szerint azoknál a nőknél, akik napi kettő vagy több csésze kávét, vagy négy pohár kólát fogyasztanak, kétszer akkora az esélye a betegség kialakulásának!

Ami tehát biztosnak tűnik, hogy a koffein egyértelmű kiváltó oka lehet az endometriózisnak, ha túl nagy mennyiségben juttatjuk a szervezetünkbe napi szinten.

Szintén veszélyes lehet a túlzott vörös hús- és alkoholfogyasztás, ellenben a zöldségek és gyümölcsök védelmet biztosíthatnak.

Az endometriózisos betegek egy részénél a gyógyulás jelei teljesen spontán is jöhetnek, ám ugyanilyen könnyen vissza is térhetnek a tünetek akár a hormonháztartást befolyásoló gyógyszerek, akár egy-két Aszpirin által is, vagy a fent említett élelmiszerek huzamosabb ideig történő fogyasztása során.

A megelőzésért és a tünetek jelentős enyhítéséért azonban tudatosan is bizonyítottan tudunk tenni! Az endometriózis az ösztrogének segítségével tartja fenn magát, azaz, ha ezeket elzárjuk a beteg területektől, megindul a gyógyulás folyamata.

Épp ezért, olyan étrendre van szükség, amely csökkenti az ösztrogénmennyiséget a szervezetünkben. A betegség egyik szakértője, Dr. Ronald Burmeister egy 24 éves hölgy példáján mutatta be egy konferencián, milyen sokat jelenthet az étrendváltás.1
Egy amerikai hölgy azzal kereste fel Dr. Burmeistert, hogy borzasztó menstruációs fájdalmakkal küzd minden hónapban. A beteg már kétszer átesett laparoszkópiás műtéten, fájdalmai azonban nem csillapodtak. Próbált a hormonháztartása átalakítása miatt különböző fogamzásgátlókat, és különböző gyógyszereket, de azok nemhogy nem csökkentették a fájdalmait, hanem ráadásban depresszióhoz vezettek.  Mikor az egyik orvosa már a méhe eltávolítását javasolta, akkor kapott egy olyan tanácsot, hogy próbáljon ki utolsó kapaszkodóként egy ösztrogéncsökkentő diétát.

Az alacsony zsírtartalmú, főként vegetáriánus ételeket tartalmazó diéta hatása három hónap után már érzékelhető volt, a 24 éves lány panaszai pedig fél éven belül teljesen megszűntek! Dr. Burmeister betege sikerén felbuzdulva három hasonló panaszokkal küzdő páciensének ugyanezt a javaslatot tette, és minden esetben azt a visszajelzést kapta, hogy látható javulás következett be!

Az is kiderült azonban, hogy ennél a betegségnél nem lehet viccelni és csalni, amint ugyanis valaki eltér a diéta alapelveitől, akár csak egy “csalónapra” erősebben kirúg a hámból, azonnal visszatérhetnek a fájdalmak.

A diéta mellett pedig itt is nagyon fontos a testmozgás, ugyanis azok a nők, akik rendszeresen mozognak, 75 százalékkal csökkentik a betegség kialakulásának kockázatát.

Összegzés

Bár az endometriózis nem egy olyan betegség, amelyről napi szinten hallunk a médiában, egyáltalán nem szabad félvállról venni. Ha úgy érzed, minden hónapban nagyon komoly menstruációs fájdalmaid vannak, nem szabad legyinteni rá! A betegség kapcsán mindenképp érdemes szakorvost felkeresni, ám mielőtt a legdrasztikusabb megoldást, akár a műtétet választanád, mindenképp érdemes a szigorú, de hatékony ösztrogéncsökkentő diétát kipróbálni, könnyen lehet ugyanis, hogy ilyen egyszerű a megoldás!

Az ösztrogéncsökkentő diétában a vörös hús elhagyása teljes mértékig, a fehér húsé nagy mértékig javasolt. Ennek megfelelően természetesen növekedik a zöldségfogyasztás, ezen belül is napi szinten javasolt a sárgarépa és a keresztesvirágzatú növények (brokkoli, karfiol, karalábé, kelbimbó, káposztafélék,stb) fogyasztása, ezek ugyanis bizonyítottan segítenek a megszabadulni szervezetünknek a felesleges ösztrogéntől.

Ha pontos útmutatást szeretnél étrended kialakításához hormonális egyensúlyod támogatása miatt, fordulj táplálkozási tanácsadónkhoz, ide kattintva.

Hivatkozás:

1 http://www.pcrm.org/health/health-topics/endometriosis


Speciális termékcsomag endometriózis esetére gyógynövényekkel és vitaminokkalTERMÉKAJÁNLÓ

Speciális gyógynövény-és vitamincsomag ENDOMETRIÓZIS esetére

Gyógynövény-és vitaminválogatás kifejezetten ENDOMETRIÓZIS által érintett hölgyek számára. A csomagban található termékek az endometriózis három legfontosabb szempontját szem előtt tartva a szervezet antioxidáns védelmét, a gyulladások mérséklését, és a hormonális egyensúly helyreállítását támogatják. ProCreation Nőknek, Indol-3-karbinol és Omega-3 kapszulák, extra 2000 Ft-os CSOMAGKEDVEZMÉNNYEL!

TUDJ MEG RÓLA TÖBBET IDE KATTINTVA


 

Tetszett a cikk? Tudd meg elsőként, ha új bejegyzés kerül fel az oldalra! Állítsd be cikk-értesítőt magadnak itt.

Feliratkozom!

Hozzászólások